Az viccelődésrűl

hron84 — Mon, 28 Jun 2021 00:39:48 +0000

Az viccelődésrűl hron84 2021. 06. 28., h – 02:39

Megint egy érdekes téma bukkant fel a Twitteren, amire érdemesnek tartom hosszabban reagálni, mert rengeteg a félreértés ezzel kapcsolatban. A platform limitációi akkor sem teszik lehetővé a kimerítő fogalmazást, ha amúgy több tweetet össze is lehet már linkelni.

Sajnos pont aludtam, így lemaradtam arról a tweetről, mely lángba borította a magyar Twitter egét, így csak közvetett módon ismerem az idézett tweet tartalmát. Eszerint egy "buzizós", elég negatív kontextusú tweet volt. Viszont, amiről most szólni szeretnék, az annyira nem ehhez a tweethez kapcsolódik, hogy igazából lényegtelen, mi volt a tényleges tartalom. A népeket ugyanis két dolog tüzelte fel:

"Néhány hópihe miatt már semmivel se lehet itten viccőni!!!"
Buzi vagy nem buzi, az itt a kérdés

Lássuk sorban a témákat. Figyelem! Az alábbiak elsősorban az én véleményemet tükrözik a felsorolt témákban, e mentén kell értelmezni őket. Nem gondolom őket mérvadónak, gondolat- és beszélgetésindítónak szánom!

Mivel lehet viccelni és mivel nem?

Túlzás nélkül állíthatom, hogy vicceken élek. Ezt azok, akik közelebbről ismernek, pontosan tudják. Rendszeresen szövök a mindennapi beszélgetésekbe, helyzetekbe odaillő poénokat, sokszor utólag tudatosítva, hogy ja, amúgy most beleszőttem egy viccet.

Teszem ezt mindezt elsősorban azért, mert szeretem a humort, és mert úgy gondolom, van humorérzékem. A közönség reakciója minenképp bizakodásra ad okot: csak amikor már huszonötödszörre sütöm el ugyanazt a helyzetkomikumot, akkor nem mosolyodik el senki. Ehhez képest mondjuk rossz viccmesélő vagyok, ha konkrétan az a feladat, hogy viccet kell mesélni, jobb esetben nem jut eszembe semmi, rossz esetben igen, és elröhögöm. Igazából nem tudom, melyik a kínosabb.

Azonban nagyon óvatos vagyok, kinek, milyen viccet mondok. Más vicceket mondok nyilvánosan, másokat barátoknak, megint mással viccelődök a családon belül. Mindenkinek vannak olyan érzékeny pontjai, amiket nem szereti, ha kifiguráznak, vagy kifejezetten odafigyelve, esztétikusan tálalva fogadja el a humort. Nekem is van ilyen gyenge pontom: a betegségem, és az ahhoz kapcsolódó témák ilyenek. Ahogy Edmond Rostand írta a Cyrano de Bergerac című művében:

Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!

Cyrano de Bergerac

Nagyon kevés kivételtől eltekintve, kifejezetten ugrok már csak arra is, ha valaki velem kapcsolatban süti el az "Elesett a sánta" csattanójú viccet. Ennek rém egyszerű az oka: gyakorlatilag óvodás koromtól késő gimnazista koromig vagy csúfoltak a problémáim miatt, vagy simán csak kirekesztettek mindenféle társaságból. Rengeteg munkám van abban, hogy ma már nem elsősorban az jut az emberek eszébe rólam, hogy "Az a sánta", hanem mondjuk "Maci", "az az informatikus srác a twitterről", "az a nagyokos, aki mindenbe belepofázik". Még a legnegatívabb jelzőkért is hálás vagyok valahol, hogy nem ítélnek meg másképpen, mint egy "normális" embert ítélnének meg (ez nem azt jelenti, hogy szeretem, ha fáj, csak hogy tisztázzuk, ettől még ugyanolyan morcos leszek).

Azonban nem gondolom magamat egyedi hópihének e tekintetben. Mindenkinek vannak gyenge pontjai, akinek valamiért nem lehet gyereke, az nyilván nem örül, ha ez a gúnyolódás, viccelődés céltáblája, aki mondjuk mentális problémákkal küzd, még ronthat is az állapotán egy-egy rosszkor, rosszul elsütött poén. Én mindig próbálok arra figyelni, hogy társaságban ha lehet, ne süssek el olyan poént, ami sértheti a társaság tagjait. Persze, nem mindig ismerek mindig mindenkit, így becsúszhatnak hibák, de ha tudom, hogy valaki valamire kifejezetten érzékeny, akkor egyszerűen nem sütök el olyan viccet. Még ha nem is ártó a szándék: nagyon könnyű valakit vérig sérteni, és minden elvesztett haverság, barátság nagyon nehezen szerezhető vissza. Nekem sose volt sok haverom, barátom meg még kevesebb, így minden emberi kapcsolatomat értékesnek tartom, még a leglazábbakat is. És az utólagos magyarázkodás már általában hiábavaló, vagy egyszerűen csak körülményes. No meg az a vicc, amit magyarázni kell... a többit tudjátok.

És végül, vannak olyan témák, amikre lehet azt mondani, hogy általánosságban vagy nagy publikum előtt nem viccelünk velük, mert egy szélesebb kört sért vagy sérthet. Ilyenek például az összes, Hitler által elkövetett bűnökhöz kapcsolódó viccek, bizonyos halálhoz kapcsolódó viccek, vallásokat végletesen kifigurázó viccek, stb. Ezek vagy olyanok, hogy kegyeletsértőek, túlságosan vaskosak vagy morbidak, esetleg több is egyszerre.

Mert mint mindennek, a viccmesélésnek is van kultúrája. Nem véletlen, hogy annak idején humoristának lenni külön szakma volt. Tudni kell, mi az a vicc, ami haveri körben ül, de a pódiumon nem fog. Tudni kell, mi az, amiről a Józsi meg a Juci érti, hogy vicc, de a nagyközönség ki fog borulni. És így tovább, a trágárság például szintén ritkán örvend széles népszerűségnek. Az, hogy pl a Twitteren lakat nélkül esetleg a főnököd is fogja olvasni a viccesnek szánt tweetjeidet, de lehet, hogy nem fog nevetni rajtuk, csak hab a tortán.

Én a fő idővonalon elsősorban olyan poénokat sütök el, amikről tudom, hogy kevés vagy semennyi embert nem fog sérteni, a legtöbb helyzetkomikum például amúgy ide tartozik. Ha valakivel van egy belsős poén, amiről tudom, hogy valószínűleg nem sértő másoknak sem, azt válaszban elsütöm az illetőnek, ha csak felmerül, hogy sértő lehet, inkább DM-ben küldöm el neki. Egy adott témában csak akkor nyúlok vicchez, ha képes vagyok olyan viccet faragni belőle, ami a kontextusnak megfelelő vetületben mutatja be a témát, maximum kicsit kisarkítja. A hangsúly a kicsit-en van.

Szóval, a címbeli kérdésre válaszolva: majdnem mindennel lehet viccelni, mindaddig, amíg biztos vagy abban, hogy az nem lesz sértő másoknak. Abban a pillanatban, hogy felmerül, hogy esetleg sértő lehet... inkább süsd el haveri társaságban azt a viccet. Hidd el, mindenki jobban jár: te is, mert nevetnek a vicceden, és nem kell megvédeni; a haveri társaságod nevet egy nagyot; és a twitteres követőid is, mert igazából senki se szeret megsértődni. Legalábbis, nem ez az általános.

Az "buziviccekrűl"

Ez egy nehéz téma. Nem is tudom, honnan lenne érdemes megfogni. Egyrészt van ennek a szónak egy etimológiája, ami mindenképpen figyelemre méltó, honnan indult ez a szó egyáltalán. Arra kevésbé ad magyarázatot, hogy miért "tabuval terhelt" ez a kifejezés, de ha kicsit belegondolunk, akkor azért nem nehéz kitalálni.

Azokban az országokban, ahol a kultúrát át- meg áthatja a keresztény vallás értékrendje (és a magyar kultúra eléggé ilyen), ott a szodómiára való leghalványabb utalás is nagyon negatív felhangot kap. Azaz ennek a szónak, illetve az eredetijének, a "buzeráns" -nak jórész csak pejoratív értelme volt, hiszen itthon 1961-ig a törvény bűnként tartotta nyilván a melegséget, de 1989 utánig nem igazán volt tanácsos nyilvánosan előbújni, mert a legjobb esetben is zsarolás céltáblája lehettél ezáltal. Azt mondanom sem kell, hogy a Harmadik Birodalomban legalább tízezer német azért vesztette életét, mert meleg volt, és ez csak az az adat, amit a táborok miatt tudunk. Hogy hány embert zsaroltak, kínoztak és öltek meg közvetlenül vagy közvetve amiatt, mert meleg volt, erről pontos statisztikát nem vezetett soha, senki. Nem is lett volna értelme.

Ehhez képest már bőven a Kádár-éra után kezdődtek el e téren nagyobb változások. Jobbára a kétezres évek végének eseményei után kezdett el annyira szelídülni a közhangulat, hogy a tízes években már nem kellett komolyabb atrocitásokra számítanod, ha például megfogtad a párod kezét az utcán. Vagyis ez az egész legjobb esetben is olyan 30 éves dolog, de inkább 10-15.

Ez azt jelenti, hogy ma a legtöbb felnőtt LMBTQ személy valamilyen formában kivette a részét a kirekesztettségből, a titkolózásból, a félelemből, hogy összeomlik az élete, egzisztenciája, ha kiderül róla, hogy nem a népesség nagyobbik felével megegyező a szexuális érdeklődése. Hogy sokan a saját családtagjaiknak nem merik elmondani, mert rettegnek a reakcióktól. És pont emiatt a rejtőzködés miatt kínosan vigyorogni kellett az összes valaha kitalált "buziviccen", mert ha véletlenül nem röhögtünk rajta hangosan, valószínű, hogy a társaságból egy borízű hang megkérdezi, hogy "mivan Ferikém, csak nem te is a faszt szereted?!", és a lehetséges kimeneteleket tekintve... hát igazából jobb, ha ez a kérdés el sem hangzik.

Aztán itt vannak az elmúlt időszakok eseményei is, amik egy rafinált plusz keserű ízt adnak ezekhez a viccekhez. Ennek szenteltem egy külön blogposztot, nem akarom ismételgetni magamat.

Összességében, ha úgy érzed, hogy a "buziviccek" nem sértőek,** lehet, hogy igazad van**. Önmagukban nem is feltétlenül azok. Azonban most egy átmeneti időszakban vagyunk, próbálunk gyógyulni az elszenvedett traumákból, próbáljuk kialakítani a viszonyulásunkat, a hozzáállásunkat dolgokhoz. Ez mindenkinél más, arról nem is beszélve, hogy az LMBTQ közösség sem egységes, hiszen a közösségbe tömörülést részben a szükség hozta: így könnyebben tudtunk érdeket érvényesíteni. A szivárványos ernyő alatt az egyes csoportoknak azonban már bőven eltérő a kultúrája, a felfogása és az értékrendje. De egyvalamiben közösek vagyunk: nem nagyon szeretjük, ha az éppen hegedő sebeket tépkedik.

Megértjük, hogy nem ártó szándékkal sütötted el a viccet, hogy neked, heteróként, ciszneműként ezek a viccek nem tűnnek sértőnek, de kérlek, te pedig azt értsd meg, hogy nekünk meg elegünk van a kényszerű nevetésből. Egy szép napon majd együtt nevetünk ezeken a vicceken meg a viccekből kialakult vitákon, hogy milyen hiábavalóságokkal múlattuk mi az időt a húszas években... de addig, légyszi, tájékozódj, vagy egyszerűen csak értsd meg: nem vagy vicces.

Felhasznált források:

PS: Nem tudom már hova beleszerkeszteni a cikkbe, de kimaradt egy fontos infó: jelenleg az a konszenzus a "buzi" szó körül, hogy az LMBTQ emberek, szűkebb értelemben a melegek szokták ezt alkalmazni saját magukra, de külsősöktől, legyenek azok bármennyire is ally-k, sokan nem szívesen fogadják ezt a megnevezést, mert az elszenvedett traumák közös jelképévé vált. Szóval, ha olyan társaságba kerülsz, ahol előfordulhatnak melegek is, inkább ne használd ezt a kifejezést, azzal biztos nem hibázol.

twitter

Az viccelődésrűl

Mivel lehet viccelni és mivel nem?

Az "buziviccekrűl"

Új hozzászólás